Egyszer volt, hol nem volt, létezett egy ország, amely hegyek és széles völgyek között helyezkedett el. Az ország népe sokszínű volt: különböző nyelvekkel, különböző kultúrákkal és különböző hitekkel. A városok keveredtek – ősi templomok, mecsetek és zsinagógák álltak egymás mellett, és az emberek szomszédságban éltek, de nem mindig harmóniában.
Az ország elnöke egy fiatal, de nagyon bölcs vezető volt. Egy olyan családban nőtt fel, ahol mindig megtanították mások véleményének tiszteletére. Számára az egyik legfontosabb érték a szabadság volt – különösen a vallásszabadság.
Egy napon, amikor az elnök az ország déli részére látogatott, észrevett valamit, amit sokáig nem tudott elfelejteni. Egy kis faluban különböző vallású emberek éltek, de folyamatosan viták alakultak ki közöttük – néha apró, de fájdalmas okokból.
Megállt egy régi kőfal mellett, ahol néhány gyermek játszott. Egy kisfiú odament hozzá, és megkérdezte:
— Elnök úr, miért nem tudnak az emberek egyszerűen együtt élni, ha mindannyian ugyanazt az országot szeretjük?
Ez a kérdés mélyen megérintette az elnököt. Sokáig hallgatott, majd így válaszolt:
— Mert az emberek gyakran félnek attól, ami különbözik. De éppen ez a különbözőség adhat erőt nekünk.
Visszatérve a fővárosba, az elnök egy új ötleten kezdett dolgozni. Olyan rendszert szeretett volna létrehozni, ahol az állam nemcsak semleges a vallásokkal szemben, hanem aktívan támogatja a kölcsönös tiszteletet.
Összehívta tanácsadóit, jogászait és közösségi vezetőket. Hosszú megbeszéléseket tartottak. Néhányan kételkedtek, mások támogatták az ötletet.
— Ha egy vallást államvallássá teszünk, a többiek elutasítottnak fogják érezni magukat — mondta az elnök. — Ha viszont egyik sem lesz állami, de mindegyiket tiszteletben tartjuk, egyensúlyt teremtünk.
A megbeszélések hetekig tartottak. Törvénytervezetek készültek, módosításokat végeztek, és végül megszületett a döntés: az állam elismeri az összes vallást, de hivatalosan egyiket sem fogadja el államvallásként.
Amikor ezt a döntést kihirdették, az ország különböző részein eltérő reakciók születtek. Egyesek örültek, mások aggódtak. Az elnök azonban nem félt a nehézségektől.
Megszervezte az első konferenciát a vallási toleranciáról. Meghívták az összes vallási vezetőt. Egy nagy teremben ültek, ahol először beszélgettek együtt a béke útjairól.
Az elnök felállt, és így szólt:
— Nem azért jöttünk ide, hogy megvitassuk, kinek van igaza. Azért jöttünk, hogy megértsük, hogyan élhetünk együtt.
Csend lett a teremben. Ez egy új kezdet volt.
