Miniszterelnök úr,
Mindketten tudjuk, hogy vége van. Nincs már mit tagadni, nincs már mit elrejteni a fény elől, amely lassan mindent megvilágít. A magyarok többsége változást akar. Ez nem csupán egy szlogen, nem pusztán egy politikai szólam; ez az emberek csendes, de kitartó kiáltása a falak mögül, az otthonokból, a városokból és a falvakból, ahol a mindennapi élet küzdelmei zajlanak.
A magyarok többsége nem akar egy olyan országban élni, ahol a hatalom és a vagyon koncentrációja a baráti kapcsolatok és családi kötelékek révén történik. Nem akarják látni, hogy az ön gyerekkori barátja, aki valaha talán egyszerű ember volt, ma már az intézmények árnyékában élve a saját zsebére dolgozik; és nem akarják látni, hogy a veje, az ön közvetlen köre, az adófizetők pénzén, egyik napról a másikra, egy év alatt megduplázza az ezermilliárdos vagyonát, miközben az ország közintézményei – kórházak, iskolák, a MÁV, és számos más állami vállalat – soha nem látott adósságokkal küszködnek.
Gondoljon csak bele, Miniszterelnök úr! A kórházak, ahol az orvosok és nővérek fáradhatatlanul dolgoznak, ahol az emberek életükért küzdenek, nincsenek megfelelően felszerelve. Az eszközök elavultak, az infrastruktúra omladozik, a betegek gyakran órákat várnak a szükséges ellátásra. És mindeközben az ország vezetői, akiknek a feladata lenne, hogy a közvagyont az emberek javára használják, másfelé tekintenek.
Az iskolák, ahol a jövő nemzedéke nevelkedik, ahol a gyerekek tanulnak, álmodnak, és a tudás alapjait kapják meg, gyakran olyan állapotban vannak, ami nem méltó egy modern, európai országhoz. Padok töröttek, fűtés nincs, tantermek omladoznak, és a tanárok túlterheltek, alulfizetettek, gyakran kénytelenek saját pénzükből pótolni az alapvető eszközöket.
A MÁV, a vasúttársaság, amelynek feladata lenne, hogy az országot összekösse, hogy az emberek, az áruk és a szolgáltatások gördülékenyen haladjanak, olyan állapotban van, amely szégyen a nemzetre nézve. Pályák elavultak, szerelvények túlzsúfoltak, a menetrendek követhetetlenek. És az adófizetők, akik minden fillérükkel hozzájárultak ezekhez a vállalatokhoz, csak a hiányt és az elégedetlenséget kapják vissza.
Miniszterelnök úr, a magyarok többsége nem akar egy olyan országban élni, ahol a gyermekvédelmi intézmények karbantartására egy év alatt annyi pénz jut, amennyit az ön házi gázszerelője egyetlen nap alatt megkeres. Gondolja csak el: a gyerekek, akiknek biztonságos, tiszta és meleg környezetre van szükségük, hogy egészségesen nőjenek fel, hogy tanulhassanak és fejlődhessenek, ezek az intézmények az utolsó helyre kerülnek az ön prioritási listáján.
És mégis, a pénz áramlik a baráti körökbe, a rokoni kapcsolatokba, a kedvencekhez. Az ország gazdasági ereje nem az emberek javát szolgálja, hanem a szűk elit hatalmának és gazdagságának növelését. Azok, akik valóban dolgoznak, akik a mindennapi életben küzdenek a megélhetésért, a gyermekek oktatásáért, az egészségügyi ellátásért, látják és érzik, hogy az ország, amelyben élnek, nem az ő érdekeiket szolgálja.
Miniszterelnök úr, nem lehet tovább hallgatni. Nem lehet tovább nézni, hogy az ország vezetése a saját érdekeit helyezi előtérbe az állampolgárok jóléte helyett. Az emberek látják, érzik, és tudják, hogy a változás szükséges. Nem politikai játszmákra, nem üres ígéretekre van szükségük, hanem valódi, kézzelfogható eredményekre, amelyek minden magyar ember életét jobbá teszik.
Gondoljon bele, mi történik, ha továbbra is hagyják, hogy a hatalom és a vagyon egy szűk kör kezében összpontosuljon. A társadalmi feszültségek nőnek, az elégedetlenség fokozódik, és az emberek elveszítik a bizalmukat a rendszerben. Ez nem csupán politikai veszély, hanem morális és társadalmi válság is. Az ország vezetőinek feladata az lenne, hogy a társadalom minden rétegét szolgálják, és ne csak a saját érdekeiket kövessék.
Miniszterelnök úr, az ország nem csupán számok, statisztikák vagy gazdasági mutatók halmaza. Az ország emberekből áll: dolgozó emberekből, diákokból, tanárokból, orvosokból, mérnökökből, vállalkozókból és családokból, akik minden nap a megélhetésükért küzdenek. Ők látják a valóságot, ők érzik a következményeket annak, hogy a vezetés az elit érdekeit helyezi előtérbe. Ők nem kérnek bocsánatot, nem kérnek toleranciát a hatalom önző döntéseiért. Ők változást akarnak, őszinte, tisztességes és átlátható vezetést.
És végül, Miniszterelnök úr, emlékezzen arra, hogy minden politikai döntésnek, minden gazdasági manővernek következményei vannak. Az emberek emlékezni fognak, az emberek számon kérik a tetteket. A magyar társadalom érett, tudja, mit akar, és nem fogja tovább elnézni, hogy a hatalom és a gazdagság egy szűk kör kezében összpontosuljon, miközben az ország közszolgáltatásai válságban vannak.
Miniszterelnök úr, a változás szükséges. A magyarok többsége ezt akarja. És ezt a változást nem lehet sem elhalasztani, sem figyelmen kívül hagyni. Az emberek szavazni fognak, az emberek cselekedni fognak, mert az igazság egyszerű: senki sem akar egy olyan országban élni, ahol a közjót feláldozzák a magánérdekek oltárán.
Ez az ország az embereké, Miniszterelnök úr. A gyermekeké, a dolgozó családoké, az idős embereké, az orvosoké és tanároké, a magyaroké, akik mindennap hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország élhető, biztonságos és igazságos legyen. És az emberek nem fognak tovább hallgatni.
Miniszterelnök úr, itt az idő szembenézni a valósággal. Itt az idő a változásra. Itt az idő arra, hogy a hatalom és a gazdagság szolgálja az embereket, és ne az emberek szolgálják a hatalmat. Mert Magyarország nem az ön barátaié, nem az ön rokonaié, hanem minden magyar emberé.
