Felfoghatatlan tragédia sújtotta a Tokaj-Hegyalja Egyetem Mezőgazdasági Technikuma közösségét. A hír, amely szombat hajnalban érkezett, sokakat döbbentett meg és hagyott mélyen megrendülve. Az iskola hivatalos közösségi oldalán megosztott közlemény röviden, de fájdalmasan fogalmazta meg a történteket:
„Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10.A osztályos tanulója, Dölles László szombat hajnalban tragikus hirtelenséggel elhunyt. Őszinte részvétünket fejezzük ki a családnak, szeretteinek és barátainak. Emlékét tisztelettel és szeretettel megőrizzük. Nyugodjon békében.”
A közösség szavai mögött azonban sokkal többről van szó, mint puszta információközlésről. Dölles László, vagy ahogy mindenki ismerte, Laci, nem csupán egy név volt az osztálylistán; ő volt az a fiatal, akinek mosolya képes volt beragyogni a tantermet, akinek kedvessége és segítőkészsége mindenkit magával ragadott. Barátai emlékeznek rá úgy, mint a vidám, sosem panaszkodó fiúra, aki mindig készen állt arra, hogy megossza örömét másokkal.
A tragédia hírére az iskolában és azon kívül azonnal elcsendesedtek az emberek. A tanárok döbbenten álltak a hírek előtt, és szavakat kerestek arra, hogyan lehetne kifejezni azt a fájdalmat, amit éreznek. Az osztálytársak összetörve, szavak nélkül néztek egymásra, próbálták feldolgozni, hogy egyikük már soha nem fog visszatérni a tantermekbe, az iskolapadokhoz, a közös szünetekhez.
Az intézmény vezetése azonnal intézkedett, hogy minden szükséges támogatást megadjon a gyászoló családnak és a diákoknak. Pszichológusok, iskolapszichológusok álltak rendelkezésre, hogy segítsék a gyerekeket a feldolgozásban, és hogy legyen lehetőség a közös emlékezésre. Az iskola igazgatója így fogalmazott a közleményben: „Ebben a nehéz időszakban összetartunk, és mindent megteszünk, hogy a gyászoló család, az osztálytársak és az egész közösség megtalálja a szükséges támogatást. László emléke örökre velünk marad.”
Az emlékeket felidézve az osztályban mindenki más-más történetet mesélt róla. Valaki a közös focimeccseken látott vidám arcát idézte fel, amikor a csapat minden egyes gólját lelkesen ünnepelték. Egy másik diák arról mesélt, hogy Laci mindig segített a nehezebb tantárgyakban, soha nem nézte le a gyengébben teljesítő társakat, hanem türelemmel magyarázott és bátorított. Egy harmadik pedig a közös iskolai kirándulások emlékét elevenítette fel: Laci mindig a vidám beszólásokkal oldotta a hangulatot, és mindenkihez volt egy kedves szava, egy vicces megjegyzése.
A tragédia hírére nemcsak az iskolában, hanem az online közösségekben is megindult az emlékezés. Barátok, tanárok, volt diákok és ismerősök osztották meg a közösségi médiában történeteiket, fényképeiket, rövid üzeneteiket. „Soha nem foglak elfelejteni, Laci” – írta egyik osztálytársa. „A mosolyod mindig velünk marad” – fogalmazott egy tanár. Ezek az üzenetek mind azt mutatták, milyen mély nyomot hagyott a fiatal fiú mindenkiben, aki ismerte.
Az iskola közössége úgy döntött, hogy méltó módon emlékezik meg Lászlóról. Megszervezték a közös gyásznapot, ahol az osztálytársak, tanárok és családtagok együtt idézhetik fel a fiú életét, a közös emlékeket és pillanatokat. Az eseményen az iskola kórusa és a diákok rövid műsorral készültek, amely a fiú kedvenc dalait és verseit is tartalmazta. Az egyik tanár, aki Lászlót egész tanéven át tanította, így fogalmazott: „László életének rövidsége ellenére minden percét értékessé tette. Emlékét szeretettel őrizzük, és tanítását a jóság, a türelem és az önzetlenség példájaként adjuk tovább.”
A közösség összefogása nem csupán a gyász feldolgozását szolgálta, hanem azt is, hogy a fiatal fiú életének pozitív üzenetei tovább éljenek. Az osztály tagjai létrehoztak egy kis emlékfalat az iskolában, ahol fotók, rajzok és emlékkártyák kerültek ki, mindegyiken egy-egy személyes üzenettel Lacinak. Ez a fal nemcsak a gyászolókat segítette a feldolgozásban, hanem mindenkinek emlékeztetőként szolgált arra, milyen értékes volt az élet, és milyen fontos a szeretet és a közösség.
A tragédia azonban túlmutat az iskolai közösségen. A város lakói is mélyen megrendültek, és több helyi szervezet, közösség is felajánlotta támogatását. Az emberek gyertyákat gyújtottak, virágokat helyeztek el az iskola bejáratánál, és közösen álltak meg egy-egy perc csendre, hogy tisztelegjenek László emléke előtt. A kisvárosi közösség együttérzése, az összefogás, a csendes támogatás mind azt mutatta, hogy egy élet hiánya képes megerősíteni a közösségi kötelékeket.
Az emlékekben és a közösségi megmozdulásokban azonban ott rejlik a fájdalom is. A tanárok gyakran emlékeznek arra, hogy László mindig érdeklődő volt, kíváncsi a világra, segítőkész a társai iránt, és tele volt tervekkel a jövőre nézve. Ezek a tervek most már soha nem valósulhatnak meg, és ez az elvesztés érzése mély sebet hagy mindenkiben, aki közel állt hozzá.
Az osztályban a diákok próbálják megőrizni az összetartást, és támogatni egymást a gyász feldolgozásában. A tanárok is érzik, mennyire fontos, hogy ne hagyják egyedül a fiatalokat, hogy a közös emlékezés és a támogatás segítse a feldolgozást. A pszichológusok és a gyászfeldolgozó szakemberek hangsúlyozták, hogy mindenki másként dolgozza fel a veszteséget, és hogy a közösség ereje, az együttérzés és a szeretet kulcsfontosságú ebben a nehéz időszakban.
Az iskola vezetése a közeljövőben további programokat tervez, amelyek célja, hogy László emléke élő maradjon. Ez magában foglalja az emlékdíjak alapítását, amelyeket a tanulók kiemelkedő jóságáért, kitartásáért és segítőkészségéért ítélnek oda, ezzel is tisztelegve a fiú értékei előtt. A cél, hogy minden tanuló érezze: az életben a szeretet, a segítőkészség és az együttérzés a legfontosabb értékek, és hogy László példája minden nap emlékeztessen erre.
A Tokaj-Hegyalja Egyetem Mezőgazdasági Technikuma közössége így állt össze: a tanárok, diákok, szülők, volt tanulók és a város lakói együtt emlékeznek, gyászolnak és próbálják feldolgozni az elvesztést. Mindenki számára világos, hogy az élet törékeny, a pillanatok értékesek, és hogy az emlékezés és a közösségi összetartás segít abban, hogy a fájdalom ellenére is tovább tudjunk lépni.
Dölles László élete rövid volt, de hatása maradandó. Mosolya, kedvessége, kitartása és segítőkészsége olyan értékek, amelyek tovább élnek az emlékekben, a közösségben és mindazokban, akik ismerték és szerették. Ahogy az iskola közössége mondja: „Emlékét tisztelettel és szeretettel megőrizzük. Nyugodjon békében.” És bár a szavak nem képesek visszahozni Lászlót, a közösség összefogása, a szeretet és az emlékezés biztosíték arra, hogy a fiatal fiú hatása soha nem múlik el.
