A grattage egy 20. századi festészeti technika, amely szorosan kapcsolódik a szürrealista mozgalomhoz. A kifejezés a francia gratter igéből származik, amely annyit jelent: „kaparni” vagy „karcolni”, és arra a módszerre utal, amikor a felületre felvitt festéket részben eltávolítják hegyes eszközökkel vagy hétköznapi tárgyakkal, feltárva az alatta rejlő textúrákat vagy színeket. Az így létrejövő felület absztrakt és kiszámíthatatlan formákat mutat, ahol a véletlen és a művészi kontroll kölcsönhatásban áll, komplex és eredeti kompozíciókat hozva létre.
Eredete és fejlődése Max Ernsttel
A grattage 1926 és 1927 között alakult ki Max Ernst (1891–1976) munkássága révén, aki ezt a technikát a frottage festői kiterjesztéseként képzelte el, amelyet korábban papíron, ceruzával és texturált felületeken próbált ki. A frottage során benyomatokat úgy kapnak, hogy grafitot dörzsölnek egyenetlen anyagok fölé, míg a grattage ugyanezt az elvet olajfestékre alkalmazza. Ernst rétegezte a festéket vásznakon, amelyeket texturált alátámasztásokra helyezett — például erezett fára, fémhálókra, durva felületekre vagy üvegtöredékekre —, majd részben eltávolította spatulák, pengék vagy más eszközök segítségével. Ez a folyamat előre nem látható, véletlenszerű hatásokat eredményezett, amelyeket a művész vagy spontán formájukban hagyott, vagy figuratív elemekké dolgozott át.
