Az is kiderült, hogyan figyelt fel rá Koltai, hogyan kerülhetett be ebbe a népszerű filmbe.
A Sose halunk meg fiatal színésze először beszélt a pokoljárásról. A legtöbben egy ikonikus jelenetből emlékeznek rá. Egy csont és bőr gyerek ül Koltai Róbert mellett, és próbálja megérteni, hogyan működik az élet – meg a vállfaárus biznisz.
Szabados Mihály, vagy ahogy az ország megismerte: Misi, most, évtizedekkel a film után, beszélt először arról, milyen volt a kamera túloldalán élni.
„A forgatások alatt rengeteget tanultam Robitól, leginkább emberséget. Azt is neki köszöntem, hogy a gátlásos, csendes, befelé forduló fiú béklyóitól, aki sok belső indulattal, kétségbeeséssel és görcsökkel küzdött, jó időre megszabadultam. Amíg együtt dolgoztunk Robival, ő apám helyett apám volt, amiért egész életemben hálás leszek neki.”
A történet azonban nem azzal kezdődött, hogy valaki felfedezte. Hanem azzal, hogy valaki el akart menekülni.
Menekülőpálya
Misi gyerekként egyetlen dolgot tudott biztosan: amint lehet, elmegy otthonról. Debrecen nem jelentett biztonságot, a családja pedig nem hasonlított arra, amit „otthonnak” szokás nevezni.
„Gyerekkorom óta nemcsak arra készültem, hogy elismert színész legyek, aki sokat dolgozik, hanem arra is, hogy amint lehet, eljövök otthonról, Debrecenből.
menekültem, még az is jobb volt, mikor megérkeztem a fővárosba, egyedül, magányosan, kiszolgáltatottan.”
Budapestre kerülve se lett könnyebb. Kollégium vagy albérlet helyett olykor a gimnázium díszletei közé bújt, mint egy színpadra szorult statiszta.
„Évekig vergődtem, volt olyan időszak, amikor szinte hajléktalanként éltem, éheztem. Barátok, a tanárok egy-egy napra, éjszakára befogadtak, volt, hogy a Vörösmarty Gimnázium dísztermében aludtam. Elbújtam a díszletek, a ruhák mögött.
de erről soha senkinek nem szóltam. Robinak sem.”
A csoda, ami jött – és ment
A szerephez egy színjátszótáborból vezetett az út. Kazincbarcikán figyelt fel rá Ascher Tamás, és nem sokkal később Koltai Róbert előtt találta magát.
„Kazincbarcikán voltam színjátszó táborban, ott figyelt fel rám Ascher Tamás rendező. Ő ajánlott be Robinak, de volt még egy ajánlásom, Lukáts Andoré. Azt mondta rólam: izzó szemű, furcsa gyerek…
A film után tíz évig minden működött. Filmszerepek, színház, rendezések. Aztán egyszer csak nem működött tovább. Ő és a felesége úgy döntöttek, hogy újrakezdik – máshol. Torontóban.
Hidegzuhany és új élet
„Nem volt egyszerű az újrakezdés. Nem volt munkám, nem volt pénzünk, dolgoztam kávéházban, étteremben, zöldségeket pakoltam… Aztán persze jöttek a filmes és színházi munkák, de a múltamat nem tudtam következmények nélkül megúszni.
Depressziós lettem, a pszichiátriára kerültem. Egy hétig kezeltek ott.”
Ezután következett a valódi újrakezdés. Nem színpadon, nem kamerák előtt, hanem otthon, a családja körében.
Az élet rendje, hogy egyszer fent, egyszer lent. És ha túléled, megerősít. Ma már tudom, fontos a munka, de a családnál nincs fontosabb. Életem legnagyobb sikere a feleségem, 18 éve élünk boldog házasságban, és a lányom. Izabella az én főművem.”
Szabados Misi, miután elhagyta Magyarországot, Torontóban telepedett le, ahol újrakezdte színészi karrierjét. Részt vett a Second City Conservatory improvizációs képzésén, amely Észak-Amerika egyik legismertebb színházi műhelye.
Emellett saját projektjeiben is aktív – több helyen rendezőként és színházi alkotóként hivatkoznak rá Torontó művészeti közegében.
