1. A szeptember másodikának csendje
-
szeptember 2-án a komáromi gyermekotthonban csendes, kissé párás reggel volt. A gyerekek nagy része már a reggelizőasztalnál ült, de két ágy üres maradt: Váradi Jeremi Ramizé és Váradi Dzsínó Románóé. A nevelők először azt hitték, a fiúk csak késnek – nem lett volna szokatlan. De ahogy telt az idő, egyre nyugtalanabbá váltak.
A két fiú mindig együtt mozgott. Testvérek voltak ugyan, de kapcsolatuk mégis olyan volt, mintha az idősebb, Dzsínó, valójában apja helyett is apja lett volna a tízéves Jeremine. Nem csoda: a gyerekotthonban töltött évek során sok olyan helyzet adódott, amikor csak egymásra számíthattak.
A reggel lassan dél köré hajlott, mire kiderült: a fiúk eltűntek.
És ezzel kezdetét vette Komárom egyik legrejtélyesebb ügye.
2. A menekülés első nyomai
A nevelők azonnal átfésülték a környéket. Az épület hátsó udvarához vezető kapu alatt apró kavicsnyomok voltak, frissen arrébb rúgva. Jeremi apró cipőjének mintázatát is felismerték a porban.
A kapu nyitva állt.
Mintha valaki szándékosan így hagyta volna.
Az utcán nem volt kamera, ami rögzítette volna, merre indultak. De a szomszédos ház egyik idős lakója látott valamit:
– Két fiút láttam rohanni a vasút felé. Az idősebb húzta a kisebbet. Nagyon siettek. Mintha féltek volna valakitől.
A nő ezt mondta a rendőröknek, de akkor még senki sem gondolt arra, hogy a gyerekotthonban történhetett valami sokkal sötétebb annál, mint amit bárki elképzelt.
3. A rendőrség lépései
A Komáromi Rendőrkapitányság a bejelentést követően kiadta a körözést. A két fiú fényképei már délután megjelentek a hírekben. A 10 éves Jeremi mosolya bizonytalan volt a fotón. Dzsínóé pedig kemény, dacos – mintha már a kép készítésekor is tudta volna, hogy előbb-utóbb lépnie kell.
Mert lépni kellett.
A rendőrök átfésülték a Duna-partot, a vasútállomást, a régi malomromokat, a kertvárost. Semmi.
Mintha a fiúk nyomtalanul tűntek volna el.
Mintha valaki elrejtette volna őket.
4. A fiúk története
Hogy megértsük, miért szöktek el, vissza kell mennünk a múltjukba.
Jeremi és Dzsínó nem először tűntek el otthonból. Gyerekként is megszöktek néhányszor, de mindig megkerülték őket – legtöbbször valamelyik elhagyott kunyhóban, ahol a környékbeli cigány családok évtizedek óta tárolták az emlékeiket.
A két fiú más volt, mint a többiek. Jólelkűek voltak, érzékenyek, de a testvérek közötti különleges kötelék valami félelmeteset is hordozott: tisztán látták, ha veszély közeledik. A nevelők sokszor megfigyelték, hogy Dzsínó már előre érzékelt problémákat.
Nem véletlenül.
A fiúk szülei bonyolult ügyekbe keveredtek évekkel korábban. Az apa eltűnt, az anya börtönbe került. A fiúk pedig egy intézményből a másikba kerültek, mígnem Komárom lett a végállomásuk.
De talán ők is érezték:
Ez az állomás sem lesz örök.
5. A szeptemberi titok
A gyermekotthonban a nyár végén új nevelő érkezett, Varga Andor, akinek múltja nem volt teljesen tiszta. Börtönviselt testvére is volt, és a rendőrségnél többen emlékeztek rá, hogy évekkel korábban egy eltűnéses ügyben is felmerült a neve, de bizonyíték híján sosem indult eljárás ellene.
Andor érkezése után Dzsínó megváltozott. Csendesebb lett. Gyakrabban nézett ki az ablakon. Éjszakánként felriadt, felöltözve ült az ágy szélén.
– Mi bajod? – kérdezte tőle többször Jeremi.
– Semmi – válaszolta mindig, de a hangja nem volt meggyőző.
A legkisebb jel is árulkodott volna bárkinek, aki ismeri őket: Dzsínó félt. És ha ő félt, akkor valami baj készülődött.
Szeptember elején Andor többször összeveszett valakivel telefonon. A folyosón is kihallatszott:
– Mondtam, hogy megszerzem! … Nem, nem most! … Kell még egy hét! … Nem értem, minek neked ilyen sürgősen!
A gyerekek féltek tőle.
Kivéve Dzsínót – ő nem félt. Ő gyanakodott.
Ettől lett veszélyes.
6. A menekülés előtti éjszaka
Az eltűnés előtti este különösen viharos volt. A szél rázta az ablaktáblákat, a folyosókon álmosan villogtak a lámpák. A gyerekek aludtak. Jeremi is. Kivéve Dzsínót.
Az idősebb fiú neszt hallott. Lépéseket. Az ajtó előtt megállt valaki, majd lassan lenyomta a kilincset. Dzsínó reszkető kézzel tartotta csukva az ajtót, míg az ismeretlen kívülről próbálta lenyomni.
Pár másodperc után az alak elállt az ajtótól és elsietett.
Dzsínó érezte:
Holnap el kell menniük.
Ha maradnak, az életük kerülhet veszélybe.
7. Az eltűnés napja – amit senki sem tudott
Reggel 5 óra körül, amikor a nevelők még aludtak, Dzsínó felébresztette Jeremít.
– Öltözz! Most megyünk.
– Hova?
– Majd útközben elmondom.
A folyosón csend volt. A vihar nyomait söprögette a szél. A fiúk mezítláb mentek, cipőt csak a kapun kívül húztak fel.
A hátsó udvarra vezető ajtó nyitva volt.
A fiúk kiléptek a hajnali szürkületbe.
De nem tudták, hogy valaki figyeli őket.
A kamera ugyan nem működött – „véletlen műszaki hiba” –, de Andor a raktárból látta őket.
Nem indult utánuk.
Csak ezt mondta magában:
– Túl korán mentetek, fiúk. Túl korán.
8. A vasútállomás
A vasútállomásra siettek, de nem a vonat miatt. Dzsínónak volt valami terve, amit Jeremi sem értett. A peronon egy férfi állt, kapucnival, kezében jegy. Amikor meglátta a fiúkat, félrenézett.
Dzsínó ismerte őt.
– Hozzánk jött – suttogta.
De a férfi nem indult feléjük. Inkább besietett a váróterembe.
A fiúk a vasúti aluljárón keresztül távoztak. A kamera ott sem működött – „karbantartás”.
9. A keresés kiterjed
A rendőrök tudták, hogy a gyerekek nem tűnhetnek el ilyen nyomtalanul. Egyszerűen lehetetlen. A telefonok cellainformációi semmit sem mutattak – a fiúk nem vittek mobilt.
Aznap éjjel Komárom sötétebb volt a megszokottnál. Mintha a gyerekek hiánya valami rossz előjelet hozott volna. Sokan mondták:
– Érezni lehet, hogy valami nincs rendben.
A nevelők zokogtak.
A város aggódott.
A rendőrség feszülten dolgozott.
De közben valaki mosolygott.
Valaki, aki tudta, hogy a fiúk nincsnek messze.
10. A raktár mögötti felfedezés
A gyermekotthon kertjében egy karbantartó egy furcsa dolgot talált: egy szakadt pulóvert és egy kis jegyzetfüzetet, amit Jeremi használt. A füzet egyik lapjára ezt firkantotta:
„A bácsi azt mondta, menjünk a híd alá, ott biztonság lesz.”
Ki volt „a bácsi”?
Miért beszélt velük?
És miért hittek neki?
11. A híd alatti találkozás
Este a Duna-parton, a régi vasúti híd alatt egy hajléktalan férfi vallomást tett:
– Láttam őket. Tényleg itt voltak. Az idősebb sokat kérdezett egy fekete furgonról, ami reggel óta itt járkál. A kisebb félt. Mondtam, menjenek a rendőrségre, de azt mondták: nem lehet.
– Miért nem?
– Azt mondták, hogy a bácsi, aki őket keresi… ott is van.
12. A fekete furgon titka
A rendőrök hetekkel korábban is kaptak bejelentéseket egy fekete furgonról, ami a gyermekotthon körül mozgott, mindig más rendszámmal. Akkor nem tulajdonítottak neki jelentőséget.
A kamerák felvételeit visszanézve kiderült:
A furgon az eltűnés reggelén is ott volt.
Pont akkor, amikor a fiúk kisurrantak.
De a rendszám hamis volt.
A sofőr soha nem szállt ki.
Majd egyszer csak eltűnt.
13. A nagy kérdés: élnek-e?
A rendőrség egyre jobban aggódott. De egy dolog bizakodásra adott okot: MINDEN tanú szerint a fiúk együtt voltak. És Dzsínó… ő mindig megvédte Jeremít.
A szakértők is azt mondták:
– Ha a fiúk valaki elől menekültek, az azt jelenti, hogy van valaki, akiben bíztak. És általában ezek a gyerekek nem hagynak hátra nyomot véletlenül. Élnek. Valahol.
14. A titokzatos telefonhívás
Szeptember 5-én a rendőrség névtelen hívást kapott:
– Nem kellene a tó környékén keresni őket? Ott látták utoljára. A fiúk félnek. De élnek.
A hívó fél nem mondta meg a nevét.
A háttérben vonatzajt hallottak.
A nyomozók megpróbálták bemérni – sikertelenül.
Valaki vagy segíteni akart…
…vagy félrevezetni.
